Félnapos vízitúra - Vajka és környéke



  • Kezdés:      Vajka, Szlovákia
    Befejezés:  Vajka, Szlovákia
    Útvonal:      kb. 9 km a vajkai ágrendszeren keresztül
    Időtartam:   cca. 4 óra, 2-3 megállóval

    Alkalmas kisgyermekek számára is!

    Találkozunk Vajkán, a VAJKA kempingben. Az eligazítás, a legénységek meghatározása és az evezők, valamint a mentőmellények kiosztása után beszállunk a hajóinkba. A Duna ezen szakaszán az ágrendszer változatos lesz – kezdetben elég széles ahhoz, hogy elsajátítsuk az evezés alapjait és megszokjuk a 2-, 3- vagy 4-személyes kenukat. Az útvonal teljesíthető stabil, 8-személyes katamaránnal is, azaz összekötött kenukkal.

    Már az utunk elején meglátogatunk egy varázslatos mellékágat, amely rengeteg meglepetést tartogat. Útközben érdekes akadályokat kell leküzdenünk, sőt egy fémcsövön is át kell préselődnünk. A fáradozásunk azonban megéri – a gyors sodrás visz majd minket, és útközben egy vízesést is átszelünk.

    Ha a körülmények megfelelőek, nem hagyjuk ki a lehetőséget, hogy beevezzünk az elárasztott erdőbe.

    Lehetőségünk lesz megfigyelni a vízimadarak életét. Láthatunk hattyúkat fiókáikkal, szürke, üstökös és vörös gémeket, kárókatonákat, és ha szerencsénk van, akár jégmadarat is. A hódok nyomaira is rábukkanhatunk. Első pihenőnket a Vajkai-tó partján tartjuk, ahol jó idő esetén meg is mártózhatunk. A szünet után utunk a fehér tündérrózsák kertjén keresztül vezet. Visszafelé egy festői kis szigetet megkerülve érkezünk vissza kiindulópontunkra, ahol ezt a különleges, élményekkel teli napot kezdtük.

    Tipp:

    Vajkán, nem messze a parkolótól található a Csente Csárda, ahol a vízitúra után helyi specialitásokkal csillapíthatjátok éhségeteket és szomjatokat. A faluban pizzéria is működik, és ajánljuk a doborgazi Bodza éttermet is egy finom ebédre. Igény esetén kiegészítő szolgáltatásainkat is igénybe vehetitek.

     

    A kellemes vízitúrához szükséges felszerelés:

    • Tartalék sportcipő és ruházat,
    • Fürdőruha, törölköző, esőkabát és szúnyogriasztó,
    • Napvédelem: naptej, napszemüveg, baseballsapka vagy kalap,
    • Elegendő mennyiségű folyadék az útra (legalább 2 liter víz),
    • Harapnivaló: tízórai vagy könnyű ebéd,
    • Vízálló tok a mobiltelefon számára, vagy zazskó – abban az esetben is ha a hordóinkat használjátok a tárolásra.
  •   Felnőtt: Gyerekek 15 éves korig:  
      25 € 20 €  
           

    Árkedvezmény családoknak:  (2 Felnőtt + 3 gyerekig 15 éves korig)  65 €

    (min. ára a túrának 350Eur - ez nem érvényes a nyitott túrákra)

     

    Az ár tartalmazza:

    • - vízitúrafelszerelést (2-3-4 személyes túrakenut illetve 8 személyes stabil katamarán (kettő összekötött kenu), evezőt, bevizsgált mentőmellényt, ülőpárnát),
    • - gyerekevezőt kisgyerekek részére,
    • - vízhatlan hordókat a személyes dolgoknak (ruha, útravaló...),
    • - tapasztalt vízitúravezetőket,
    • - beiskolázást az alapokból,
    • - fenyképeket emlékül
  • Csomagajánlatunk mellyel a Doborgazi bázisunkon szolgálhatunk illetve a Vajkán a kempingben:


      1) Étkezés a bázisunkon 20 személytől, a bázis ill.  kemping kínálta a lehetőségek kihasználásával 19:00-ig,

    Tartalmazza:

         - Gulyás marhahúsból vagy halászlé harcsából, sör, kofola, ásványvíz és kávé
            (asztalitenisz, csocsó, labdajátékok...)
     


        Ára:
        Felnőttnek............................ 15 Eur, 
        Gyereknek 15 éves korig .... 10 Eur, 

A szarazföldi Dunadelta az öreg Dunameder, és az újonnan kialakított bősi vízierőmű üzemvízcsatornája között helyezkedik el, kb. 20 km hosszúságban, Pozsonytól délre. Az ártéri erdők szigetén található  az egyedülálló, Szlovákia területére átnyúló, szárazföldi Dunadelta egy része. A Dunaág hálózatban található a Rétisassziget, nemzeti természeti rezervátum. A rétisason kívül, amelynek itt van az egyetlen fészekhelye közép Európában, itt él a nagy kárókatona, szürkegém, vörösgém és más ritka madárfaj.   



útvonalterv






MENU
Úvod
O nás
Vodné túry
Ďalšie informácie
Vodná mapa
Fotogaléria
Kontakt
NEWSLETTER
KAPCSOLAT
Ing. Zoltán Jankó - VODNETURY.sk
Dobrohošť 141, 930 31 Dobrohošť, SK
Tel.: +421 (0) 905 291 430
Email: info@vodnetury.sk

Všetky práva vyhradené - www.vodnetury.sk
Tvorba web stránok od GRANDIOSOFT

© Všetky práva vyhradené - www.vodnetury.sk

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom