A részvétel feltételei

A részvétel feltételei

  • A feltüntetett időben megjenni a túra kezdetén,              
  • gyerekek 15 éves korig. szülői vagy más kijelölt felnőtt kiséretében,
  • gyereklek 18 éves korig szülői beleegyezéssel.

A résztvevő tudomásul veszi, hogy a vízitúrán saját felelősségére vesz részt.  A vízitúrára tapasztalt túravezetőket biztosítunk, akik a szervezésért és a lebonyolításért felelnek. Minden résztvevő számára van elkészítve mentőmellény amit, a gyerekek mentőmellény használata kötelező!

Alkohol fogyasztása vízen tilos, veszélyeztetheti az egeszségét és az együtt utazók egeszségét vagy más személyeket. Megsértése esetén a felelősség az illetőtt terheli.

Betegség vagy orvosság használatát köteles a túravezetőnek jelentenie.

A kijelölt túravezetőnek joga van a túrából illetve annak folytatásából kizárni azon résztvevőket, akik saját maguk vagy mások egeszségét vagy a felszerelést veszélyeztetik a be nem tartott utasítások végett.

Az út folyamán a tönkrement, megsérült illetve elvesztett személyes dolgokért nem felelünk. (pl. órák, fényképezőgépek, telefonok, szemüvegek, stb.) Ezeknek a dolgoknak a biztonságos elhelyezéséről a túravezető felkérés esetén készségesen gondoskodik!

A nyitott túrán a túravezető által készített fényképeket minden résztvevőnek elküldjük. Ha a résztvevő nem szeretne közös fotón szerepelni, vagy hogy megosztják azeke a fotókat, amelyeken megjelenhet, értesítse az idegenvezetőt és  a megfelelő megoldást meg fogjuk találni.


MENU
Úvod
O nás
Vodné túry
Ďalšie informácie
Vodná mapa
Fotogaléria
Kontakt
NEWSLETTER
KAPCSOLAT
Ing. Zoltán Jankó - VODNETURY.sk
Dobrohošť 141, 930 31 Dobrohošť, SK
Tel.: +421 (0) 905 291 430
Email: info@vodnetury.sk

Všetky práva vyhradené - www.vodnetury.sk
Tvorba web stránok od GRANDIOSOFT

© Všetky práva vyhradené - www.vodnetury.sk

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat
EGYETÉRTEK    Elutasítom