Félnapos vízitúra - Tólabirintus



  • Kezdés:      Dunacsúnyi vízlépcső, Dunapart, Szlovákia
    Befejezés:  Dunapart, fenékküszöb, Szlovákia
    Útvonal:      kb. 8km, keskeny csatornákon és tavakon keresztül, magyar ágrendszer
    Időtartam:   9:00-13:30, vagy megegyezés szerint, kb. 4 óra

    Alkalmas kisgyermekek számára is!

     

    Találkozás  Dunacsúnyban, a Danubiana múzeum parkolójában. A dolgaink vízmentes hordókba való átpakolása után a közeli öreg Duna partjához sétálunk. Rövid beiskolázás után, meghatározzuk az ülésrendet, majd evező- és úszómellényosztás után vízreszállunk. Az öreg Duna széles, de csendes, már hajóközlekedés nem folyik rajta.

    Kényelmes kilométer leevezése után rátérünk egy hosszú Dunaágra, amely bevezet bennünket a nap első és legnagyobb hallépcsőjéig, emelyet természetesen friss erővel leküzdünk (vagy kis segítséggel a partról). Aztán kisebb hallépcsők következnek, pontos számuk 9. Ezeket is ügyességünkkel legyőzzük, és így egyre feljebb egy itt található tavacskához.

    Egymás bevárása után kezdődik utazásunk lefelé az árral, szökdécselni fogunk lefelé a lépcsőkön, mint az afféle halacskák. A kanálisok nagyon keskenyek, kenu kenu után halad, az előttünk haladót érdemes figyelni, nehogy a nemmegfelelő helyre térjünk le. (Csak a legközelebbi nagy tónál számoljuk meg a kenukat.) Néhány kanális és tó leküzdése,  valamint egy csövön való  átkelés  után jutunk el  a pihenőhelyünkre.

    Szünet után vár ránk a labirintus utolsó, legkeskenyebb szakasza, ha ezt a szakaszt is sikeresen végezzük, egyszer csak egy kapunál találjuk magunkat, amelyen keresztül az öreg Dunára kerülünk vissza. A célba félórás evezés után jutunk.

    Miután kiszálltunk a Dunapartra a szlovákiai oldalon, a sofőröket a parkolóba szállítjuk.
    A nap végén büszkék leszünk a teljesítményünkre és, hogy hagytuk magunkat erre a kalandra rábeszélni. Egy természet adta erős élményben lehetett részünk!

     

    A kellemes időtöltéshez szüksége lehet:

    •  -Pót sportcipőre vagy sportpapucsra és pótruházatra,
    • - Fürdőruhára, törülközőre, esőkabátra, szúnyogriasztóra,
    • - Napvédő termékekre: krémek, napszemüveg, sapka ill. kalap,
    • - Megfelelő mennyiségű folyadékra (2l víz),
    • - Frissítőre: tízóraira vagy könnyű kis ebédre az útra.
  •   Felnőtt: Gyerekek 6-tól 15 éves korig:  
      25 € 20 €  
           

    Árkedvezmény családoknak:  (2 Felnőtt + 3 gyerekig 15 éves korig)  65 €

    (min. ára a túrának 300Eur - ez nem érvényes a nyitott túrákra)

     

    A túra kezdete előtt, az autónkat a célba visszük, ehhez szükségünk lesz az Önök segítségére.

    (lehetőség szerint egy sofőrre autóval, az út oda-vissza 10min.)

     

    Az ár tartalmazza:

    • - vízitúrafelszerelést (2-3-4 személyes túrakenut, evezőt, bevizsgált mentőmellényt, ülőpárnát),
    • - gyerekevezőt kisgyerekek részére,
    • - vízhatlan hordókat a személyes dolgoknak (ruha, útravaló...),
    • - tapasztalt vízitúravezetőket,
    • - beiskolázást az alapokból,
    • - fenyképeket emlékül

A Kis Csallóköz az öreg Dunameder, és az újonnan kialakított bősi vízierőmű üzemvízcsatornája között helyezkedik el, kb. 20 km hosszúságban, Pozsonytól délre. Az ártéri erdők szigetén található  az egyedülálló, Szlovákia területére átnyúló, szárazföldi Dunadelta egy része. A Dunaág hálózatban található a Rétisassziget, nemzeti természeti rezervátum. A rétisason kívül, amelynek itt van az egyetlen fészekhelye közép Európában, itt él a nagy kárókatona, szürkegém, vörösgém és más ritka madárfaj.   



útvonalterv






MENU
Úvod
O nás
Vodné túry
Ďalšie informácie
Vodná mapa
Fotogaléria
Kontakt
NEWSLETTER
KAPCSOLAT
Ing. Zoltán Jankó - VODNETURY.sk
Dobrohošť 141, 930 31 Dobrohošť, SK
Tel.: +421 (0) 905 291 430
Email: info@vodnetury.sk

Všetky práva vyhradené - www.vodnetury.sk
Tvorba web stránok od GRANDIOSOFT

© Všetky práva vyhradené - www.vodnetury.sk

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat
EGYETÉRTEK    Elutasítom